A
Kossuth téri zsinagóga hajnali fél háromkor a levegőbe emelkedett, s mintegy
száz méterrel a város fölött megállt. Néhány perc múlva követte példáját az
Irgalmas rend temploma, a Havihegyi kápolna, a dóm, a dzsámi és a többi szent
épület. Alig múlt négy óra, és Pécs összes temploma a magasban lebegett. Némán,
mozdulatlanul és magától értetődően.
A néhány álmatlan szemtanú nem hitt a
szemének. A reggel munkába és iskolába sietők már időt sem szakítottak a
meglepődésre. A város lakói fásultan nyugtázták a lehetetlent; s az országos
média is csak ideig-óráig foglalkozott az esettel, pusztán üres
kötelességtudatból.
Csak egy kislány kezdett rémületében
zsoltárokat énekelni, míg el nem töltötte valami kéretlen öröm, amilyet csak
történetekből ismerünk, túlpartok és eredetek és üdvök históriáiból.
Angyalok miséznek bennük? Madarak
palotája lettek? Visszavette őket az ég? A repülő templomokról azóta nem
hallani.
