Harcos
erdei tündérek, csak ennyit tudunk a driádokról, s hogy meggyógyítják a beteg
galagonyabokrot, és együtt énekelnek a babérligetekkel. Tekintetük sziklából
mézet fakaszt, leheletükből sarjad a költészet és a szél, s hallgatásuk ad
nevet az évszakoknak. Ingecskéjüket holdfényből szőtték, sarujukat irgalom
szíjazza lábukra. Antik regék és modern szerepjátékok hősnői, örökkévaló
tünemények; halhatatlan és hihetetlen minden történet, amely róluk árulkodik
vagy őket hallgatja el.
Pedig tudhatnánk többet is.
Ha nyitott szemmel néznénk, és megnyíló
nyelvvel szólnánk.
Akkor föltárulna és megmutatkozna, hogy
hány világban élünk miféle egek alatt, s mennyi, mennyi driád tart velünk a
kárhozat ösvényein.
Akkor tekintetünk sziklából mézet fakasztana,
leheletünkből költészet sarjadna és szél, s hallgatásunk adna nevet az
évszakoknak.
