2021. február 19., péntek

Gyerekkor

 

A gyerekkor mondókák és sebek,

kedvenc gyümölcs, elalvás villanyfénynél,

az első újraolvasott regény,

az első öntudatos rémület,

az utolsó hiánytalan mosoly –

csupa semmiség, ami el lesz fojtva;

hogy ragyogjon szokásrend szegletében

az épületes roncs, a gyerekkortól

már semmi rosszra nem számító ember,

embertelen számítás alanya,

állíthatatlan tárgy, állhatatos

derűk ködéből elő-előélő,

határozatlan és jelezhetetlen,

pont után girbegurbán kitett mondat.

Három nüansz

 (1)


„Miért?”, kérdezte a mester.

„Miért jó?”, részletezte a kérdést.

„Miért jó a rossz is?”, fejezte be

a gondolatot. A tükör, amely előtt

szónokolt, ugyanezekre volt kíváncsi.

A két mester hosszan nézett egymás

szemébe. Egyikük tudta a választ,

de nem tudták, melyikük az.

 

(2)

 

„Mit tegyek?”, kérdezte egy tanítvány.

„Mit tennél a helyedben?”, kérdezett

vissza a mester. A tanítvány

elszégyellte magát a boldogságtól;

de ez a szégyen is: boldoggá tette.

 

(3)

 

„Szerzetesek”, szólt a mester.

„Most elmondom nektek, mi

a megvilágosodás útja.”

A szerzetesek nem válaszoltak,

mert ott se voltak.

A mester elmondta nekik,

mi a megvilágosodás útja.

A szerzetesek megvilágosodtak, 

mert ott se voltak.