Csillagok pislákoló fényénél
ereszkedtünk alá Hálavölgybe. A holdat sárkányok takarták, az ösvényt lidércek
szegélyezték. A Tévedések hídján félősen somfordáltunk át, ám a folyam a
mélyben ezúttal nem sustorgott rontó igéket. Épp időben érkeztünk, hogy lássuk,
amint Tibet hercege leszúrja az ébenfa botot a földbe. A tisztás a dzsungel
mélyén fölragyogott a szakrális mozdulattól. Nem tudtuk, mi következik most, de
moccanni sem mertünk, s azóta is ott állunk a tisztás közepén, az ébenfa bot
óvó övezetében, bizakodó tudatlansággal, mind a hétmilliárdan.
