A sárkány lustán kitátotta a
száját. Nálam izgágább vacsorával is akadt már dolga, nem fáradt azzal, hogy
erőszakos és rémisztő legyen.
–
Jó étvágyat! – mondtam udvariasan, és behunytam a szemem.
Örökkévalóságok
teltek el, és semmi sem történt.
Körbepislantottam.
Senki.
Atyavilág…
Lehet, hogy a fenevad nem is akart fölfalni? Talán csak ásított? Rossz napja volt, ami elvette az étvágyát? Vagy jó napja,
ami kegyessé tette? Válaszokra volt szükségem.
–
Hahó! – suttogtam, nehogy meghallják.
Feltápászkodtam.
Elindultam.
Hiányzott
a sárkányom.
