Johnson, az öreg teve nem
szerette, ha pupupának csúfolták. Ennél jobban csak nem szeretni nem szeretett.
Fel is kereste Parmezánt, a még öregebb tevét, hogy a tanácsát kérje. De
Parmezán nem szerette, ha felkeresték, ezért nem is volt otthon soha.
Johnson
tanácstalanul bandukolt tovább. Egyetlen társa a sivatag volt, ahol bandukolt.
Szótlan és csüggesztő útitárs a homoktenger, de szerencsére éppen szembejött
Panni, az oázisi tündér. Kedvesen meghallgatta Johnsont, aztán még kedvesebben
kibökte a megoldást:
–
Ne törődj a csúfolkodókkal – mondta. – A törődés hizlalja a rosszat. Az
aggodalom ördögvitamin. Ha félsz, veled fél a világ. Ne félj. Inkább mosolyogj,
bízz, szeress, és egyél sok sárgarépát, mert az finom és egészséges is!
Johnson
virgoncabban kaptatott tova, dűnére föl, dűnéről le, botladozva és dudorászva. Vetekszik egy tevevízióval egy televízió
tele vízilóval – ami azt illeti, ezt dudorászta.
Kisvártatva
Ázár Lervin és a Legbékésebb Pál, a két mesebeli mesemondó keresztezte az
útját. Őket is tájékoztatta bújáról-bajáról, ami már se bú, se baj nem volt,
amióta Panni szelíd szavakkal megorvosolta. Így aztán Ázár Lervin és a
Legbékésebb Pál együtt örvendezett az öreg tevével, miközben újabb mesét
költöttek, bizonyos Johnsonról és bizonyos Panniról.
Johnson
folytatta fütyörészős zarándoklatát. Harmadjára Parmezán akadt az útjába. A még
öregebb teve ugyan nem szerette, ha felkeresték, de a sivatagban eltévedni még
kevésbé volt ínyére, nem beszélve a hőgutáról és hogy homok ment a cipőjébe.
–
Nyílászáró retteg lombos élőlény! – hadarta rémülten és összefüggéstelenül,
meglátva barátját.
–
Úgy érted, ajtófélfa? – kérdezte
bizonytalanul Johnson.
–
De úgy ám! – bólintott az agg, és orra bukott a nagy bólintásban.
Johnson
hamar megértette, hogy Parmezán szeretne megpillantani egy ajtófélfát,
lehetőleg a sajátját, mert az azt jelentené, hogy hazatalált, úgyhogy ez
hamarosan be is következett, hála a Hirtelen Ott Termő Szekérnek, amelyen
Johnson hazáig húzhatta a kimerült Parmezánt, és a kerékkötőknek, akik inkább
kereket oldottak, amikor Panni rájuk ijesztett egy fél almával.
A
legkülönösebb fél alma volt, amit Johnson valaha látott. Több nagyobb, gömbölyű
darabból állt, kemény, zöld héja puha, lédús piros bensőt rejtett. Panni azt
mondta rá, miután a kerékkötők után hajigálta kacagva, hogy nem is fél alma az,
hanem huszonhárom tonna görögdinnye, de huszonhárom tonna görögdinnyével
Johnson még sosem szembesült, ennek okából fel sem foghatta a létezését, így
maradt abbéli meggyőződésénél, hogy egy igen-igen különös fél almát látott.
Közben
meg is érkeztek Parmezán házához, aki nagyon szerette, ha kicsit magára
hagyják, miután otthonáig szállították önzetlenül.
Johnson
aznap olyan boldogan aludt el, hogy álmában már az sem zavarta, ha valaki
pupupapának szólította.
