a délelőtt, hogy aztán
az embert elhasználja
a délután, hogy aztán
az embert elhasználja
az éjszaka, de sorsa
hajnal alakú álom.
a délelőtt, hogy aztán
az embert elhasználja
a délután, hogy aztán
az embert elhasználja
az éjszaka, de sorsa
hajnal alakú álom.
hever a levegőben.
A láthatatlan csontok
egyszer majd összeforrnak,
egyszer majd dús tavasz lesz
a szétzúzott időből,
hosszú, transzhumán május.
Melyik naprendszer
Ha tudnánk, melyik naprendszer
melyik bolygóján alapították
a Rolling Stones kolostort,
megbecsülhetnénk
annak valószínűségét is,
hogy vajon a háromfejű
vagy a széltében szomorú
fajok alapították-e. S akkor
még időben közös nyelvet
találhatnánk a szerzetesekkel –
mielőtt leteszik
némasági fogadalmunkat.
Elvonulás
Mikor az elvonulásból visszatért,
mintha nem ő tért volna vissza.
A meditációs magány
új ember laboratóriuma;
ikertestvért teremtenek a katarzisok.
Klónt, akiről kiderül:
ő az eredeti.
Utolsó
„Az utolsó lecke:
nem vagyok mester”,
mondta a mester.
Csak egyetlen tanítvány
értette meg és hitte el
szavait. Attól fogva
ő volt a mester.
Vákuum
„Magam talán középre állok”,
idézte egy tanítvány Pilinszkyt,
lenyűgözve a verssor puritán
tapintatától, a mérték és felelősség
vetületeitől s a mondattani
mintázattól, mely az alanyt
a közlés két végében helyezi el:
„Magam” – „állok”; úgy, hogy
középen nem marad más,
csak a szóköz
vákuuma.
Bálványok
„Mi történhetett a romantikában?”,
gyötrődött a mester. Mert valaminek
történnie kellett, különben a spleen,
a melankólia, a depresszió és a halál
nem terjedhetett volna el oly sebesen
a tizenkilencedik század színterein,
különben a nyelv tovább titkolta volna
a beszélők elől a bánat ontológiai
szükségszerűségét, különben Chopin
kávéházi, bohém zenék doktora lenne.
„Mi történhetett a romantikában?
És ki találta fel az időt, mely többé
nem tér vissza, mint boldog madarak?”
De akárhány kérdést tett fel, hiába
tette fel őket, mert a szavak bipoláris
zavarára egyetlen kolostori bálványnak
sem volt szava.
Mire valók a szavak?
A mester a zen koanok
humorára gondolt,
a paradoxonok
hökkentő szépségére
és arra, hogy a tréfák
talán a jólelkűség
legolcsóbb vívmányai:
szavak játékával tesszük
elviselhetőbbé, amit
szavak háborújával
elviselhetetlenné teszünk.
Míg kitaláljuk
„Meddig még?”, kérdezte
csüggedve egy tanítvány.
A mester rezzenetlenül
folytatta a létgyakorlatot.
„Míg kitaláljuk, hogyan
téveszthetnénk össze
az anyagot a fénnyel.”
Ahelyett
„Mennyit locsogunk!”,
sóhajtott a mester.
„Ahelyett hogy”
A kolostor csigája
„Igényeim nem vehemensek:
beérem a teljességgel”, közölte
a mester. A Rolling Stones
kolostor lakói följegyezték
szavait. A kolostor csigája
nyállal.
Az elengedett madár
„Csak az elengedett madár
tér vissza hozzád”, tanította
a mester a szabadságról.
Bagolymese
„Nem tudok semmit”,
gyónta meg titkát
egy bagolynak a mester.
A madár lehunyta szemét.
Fárasztották az éjszaka
érkező, bűntudatos
mesterek.
A legbölcsebb lakó
A falubeliek sok jót hallottak
a Rolling Stones kolostorról.
És sok rosszat. És sok
szürke, érdektelen hírecskét.
Nem tudták, mit gondoljanak.
Ezért megkérdezték a település
legbölcsebb lakóját. A mókus
sok jót mondott a Rolling Stones
kolostorról. És sok rosszat.
És sok szürke, érdektelen
hírecskét.
A zene gyermekei
A Rolling Stones kolostor kapujában
poros, kíváncsi vándor állt meg.
„Honnan vettétek a kolostor nevét?”,
kérdezte egy arra őgyelgő szerzetestől.
„Már ez volt a neve a születésem
és a rend születése és vallásunk alapítása
és a világ eredete előtt”, simogatta szakállát
a szerzetes. „Aztán a zene fiai vették
kölcsön, mert Istennek kedve támadt
a bluesra”, tette hozzá dudorászva.
Talán nem
„A szenvedés a sóvárgásban,
a gyűlöletben és a nem tudásban
gyökerezik”, tanította a mester.
„Mit tegyünk, hogy elkerüljük
a szenvedést?”, kérdezték
a tanítványok. „Ismerjétek föl
magatokban az adakozó
szeretetet”, felelte a mester.
„Ettől elmúlik a szenvedésünk?”
„Talán nem. De rügyet bont a gyökér.”
Idegenek
Idegen érkezett
a Rolling Stones kolostorba.
„Mi is idegenek vagyunk”,
biztosították vendéglátói.
Ettől otthon érezte magát.
Füvek öröme
„Szerzetesek”,
szólt a mester.
A füvek, akikhez beszélt,
csodálkozva néztek rá.
Nekik már volt mesterük.
Örültek mégis, mert a füvek
nem értenek máshoz.
A legfőbb elöljáró
„Mikor kel a kolostor?
És az imaóra hogyan zajlik?
És melyik a leckeolvasó terem?”
Az új tanítvány tele volt
kérdésekkel, szeretett volna
hiba nélkül beilleszkedni.
„A mesterhez igazodunk”,
felelték a szerzetestársak.
„Hol találom őt?”, kérdezte
a növendék. „Nálunk mindig
a legújabb tanítvány
a legfőbb elöljáró”,
hajoltak meg a régiek.
a billentyűkön.
Helyet szorít a levegő
a hangoknak,
aztán egy szívnek.
Főnix csivog
szonáta mélyén.
Egy taoista fűszál életrajzát
betéve elfelejteni se könnyű.
Hát még kortyolni szomjból víz helyett.
Elölről kezdi minden pillanat
a sorsot. De bármikor valaki
úgy fakaszt táncot, hogy ujjaival
a levegőbe őrületet hímez,
ragályos téboly, nevetni tanít
ébredetlen napok göröngyein,
fehér tigrisek imáját is gyöngyen
az öntudatlan tudatosság érti.
Lebeg az űr elhamvadt csillagok közt.
Mindennek minden titkot adományoz.