Nem
az a csoda, hogy a hóban delfinek úsznak. Hanem hogy nem fáznak.
De nem erről akarok beszélni.
A Mars egy nagy tanya. Gémeskutak
helyett vöröshomok-viharral, komondorok helyett lidércekkel, magány helyett
magánnyal.
De nem erről akarok beszélni.
Van egy regény, bár még nem vetették
papírra, amelynek végére a tiszta szívű főhős ördöggé kormozódik, az ádáz
ellenfél pedig megtér és megbocsát.
De nem erről akarok beszélni.
A detektív alakváltó gyilkos nyomába
ered. A szálak Írországba és a lovagkorba vezetnek. A nyomozásba kelta tündérek
és borzas koboldok is bekapcsolódnak. A tettes is köztük van; pedig az áldozat
csak színlelte a halált.
De nem erről akarok beszélni.
Embermesékkel múlatják-e az időt a
tündérek, ha körbeülik a tüzet, amelyet egy olyan isten gyújtott, akinek már
nincs se neve, se hatalma, mivel csak emberek hisznek benne?
De nem erről akarok beszélni.
Egymást váltó elbeszélők és egymást
cáfoló nézőpontok nehezítik a vizsgálóbíró dolgát, amikor azt próbálná
kideríteni, angyalok vagy kalózok szigetén kötött-e ki a hajó, rajta kalózokkal
vagy angyalokkal, s ki rabolt meg kit, miközben tenger helyett sivatag öleli
körbe a sziget helyett oázist, úgyannyira, hogy a mondatok kopár labirintusában
botladozva a vizsgálóbíró végül feladja, csónakba vagy tevére száll, és csak
hagyja, hagyja, hogy egy kéz behajtsa a könyvet, egy másik pedig az
univerzumot.
De nem erről akarok beszélni.
A városra fertályóra alatt méteres hó
szakad. És a hegyekből hallgatag horda ereszkedik alá, s lepi el a megdermedt
utcákat: fehér tigrisek. Elolvadnak-e tavasszal a hóval?
De nem
erről akarok beszélni.
