Minden angyal
– Félreértés, hogy iszonyú:
gyönyörű minden angyal – igazította ki Zeren Rilkét, amikor verseket olvastam
föl neki a kedvenc könyveimből.
–
Ezt a sort talán nem kell szó szerint érteni… – vetettem föl.
–
Nem szó szerint értve még nagyobb félreértés – zárta le a diskurzust a bozontos
hermeneuta.
Egyetlen ember
– Egyetlen ember élte túl a
kiűzetést, menekedett meg az özönvíztől, és került ki élve a háborúkból. Te,
mindig te, mindig a te. Egyetlen ember él a világon. Az összes többi csak tükör
neki, ahogy arca is csupán maszk, amely Istent rejti.
–
És az oroszlánok? – böktem közbe.
Zeren
válasz helyett jól nevelten hahotázni kezdett.
Fény és szellem
– Valahányszor, amikor
görcsbe rándítja a fényt a félelem, gyermek születik. Göcsörtös inkarnáció az
ember, de amint a szeretet kisimogatja, újra fény lesz, és szabad szellem –
nyugtatgatott Zeren, pedig nem is voltam feldúlt. Legföljebb kicsit göcsörtös.
És komor. És félős.
Válasszerű
– Néha nem válaszolsz,
amikor kérdezlek – korholtam Zerent.
–
Ha mindig válaszolok, sosem tanulod meg, hogy először magadat kérdezd. Mert a
kérdés: reakció. Egy már meglévő felelet (ti igazságnak nevezitek) hívja
életre. Az elfeledett válaszokhoz azonban szebb és rövidebb út vezet a csenden
át, mint a fecsegő kíváncsiság sűrűjében – mondta, egészen válasszerűen.
Szelídország
– A szelídek országában csak
a fény kerül napvilágra – szögezte le Zeren.
–
És más helyeken? – érdeklődtem.
– Nincs
más hely – örvendezett a bölcs állat.
