A
vadnyugat íratlan törvényei szerint írástudónak lenni veszélyes. De Szilaj
Fülöp, az apacs antikvárius többnyire fittyet hányt a vadnyugat íratlan törvényeire.
Így eshetett meg, hogy miután jelentős nehézségek és egy óapacs
vadásztőrkészlet árán hozzájutott az Angyal–francia
szótár egyetlen épen maradt példányához (ahhoz, amelyik átvészelte az
alaszkai nagy kolbászsütő versenyt és az armageddont), azonmód tanulmányozni kezdte,
miközben glória nőtt a feje fölé.
A hír hallatán – hogy Alaszkában
kolbászsütő verseny volt – Leonard letette a bendzsóját, és izgalmában a fogát
kezdte szívni. Leonard vámpír volt, de tapintatos és félszeg. Diabolikus
akkordokat is csak hébe-hóba s mintegy véletlenségből fogott le hangszerén;
igaz, olyankor kapatos volt és boldog, és Eric Clapton White Roomját sikoltotta a sziklás éjbe.
A zene elhallgatván Drien, a seriff
lánya (emellett tündér, virágkötő és gyönyörű) abbahagyta a táncot. Pedig tudta,
hogy Leonard iránti érzelmeit a tánc fejezi ki leghívebben. Különösen az a
rész, amikor a koreográfia szerint rövid toppantás és hosszú csók következik.
A tánc abbamaradván az ivó közönsége
megérzett valamit az új idők újféle varázsából, és leszámolt addigi életével.
Más szóval Alantas Bill és bandája bibliaárusokká lettek, és rászoktak a
madártejre. (Kivéve Nyikhaj Fredet, aki pandasimogatót nyitott, és a
gesztenyepürére szokott rá. Nagyon sok tejszínhabbal.)
Ezek után a seriff előbb szertartásosan
kirázogatott a szakállából egynehány molylepkét, majd emlékeztette a kisváros
polgárait lánya csodálatos képességeire.
Mindenki tudta: a tulipánhagymából,
ha Drien ülteti el, angyal hajt ki. A szótár segítségével már azt is
megértették, mit mond az angyal. Ezt mondta: „Isten gondolataiban olvas, aki
vers fölé hajol, vagy ért a szerelmesek nyelvén, vagy napfényben fürdeti
arcát”.
Az üzenet hallatán az ivóba visszatért
az élet, zajosabban és megveszekedettebben, mint valaha.
Leonard bendzsózott, Drien táncolt,
Isten nevetett.
