Meglehet, a folyón túl is
hallották a robajt, ahogy kristálypalotád összeomlott. Te azonban a romok közt
ülve nem koronádat sirattad, hanem egy épen maradt fűszálban gyönyörködtél.
Minden egy, de
semmi sem ugyanaz, jutott eszedbe valami, amit nem értettél.
Közben
megesteledett. A túlparton fények gyúltak.
Elindultál
a híd felé.
Nem
a barbárok vendégszeretetében bíztál, hanem a legendák országában, ahol
mindenki király, és mindenki szolga.
Bátran
botorkáltál a sötétben, s botorkálsz azóta is; talán már rég azon a földön.
Olyan
észrevétlen tud lenni egy híd, ha hallgat alatta a folyó.
