Az auratolvaj
Aznap szomorú voltam, mint
egy álláskereső angyal. Mint egy műszerész, akit elromlott napórához hívnak, de
nem találja a szemüvegét. Mint egy félbetört jógamester. Mint egy bűntudatos
auratolvaj. Mint aki ráébred, hogy bezárt minden delfinakadémia és
unikornisképző. Mint az utolsó eperrügy az utolsó apokalipszis után. Mint egy
amnéziás szupermanó a csodák szigetén. Mint a szélnek eresztett szavak
tolmácsa. Mint aki egy íjászversenyen nem a győztest ünnepli, hanem a
megsebzett céltáblát szánja. Mint egy meg nem írt Lázár Ervin-mese.
Aznap szomorú voltam, de
Zeren még úgy is szeretett.
A következő ötven év
– Angyaltudattal élni.
Gyógyító történeteket írni. Istenkereső űrexpedíción venni részt. Megnyitni a
beszélő könyvek boltját. Kiismerni a mosoly metafizikáját. Fölfedezni egy új
színt a teremtésben. Szeráfok szemével látni a világot. Nagyjából ez a tervem a
következő ötven évre – kacsintottam Zerenre.
– Jó
terv. De a következő öt percre kell időzítened, különben azt kellene hinnem,
nem is gondolod komolyan – mosolygott bölcs lakótársam.
