Az egész azzal kezdődött,
hogy minden véget ért. April Clapton tizenhat éves volt, amikor rájött erre. S
tizenhat és egynegyed, amikor a megoldást is elénk tárta.
Mi
ért véget? Röviden: a világ. Kissé részletezőbben: a világ szépséges részletei.
Mintha egy reggel arra ébrednénk, hogy eltűntek a fák. Minden fa. Mert
elköltöztek egy barátságosabb bolygóra. Vagy csak barlangok mélyére húzódtak,
míg elmúlik fejük fölül a humán veszély. Vagy visszaváltoztak istenekké, és
most egyeztetik tapasztalataikat, a felhők fölött (avagy felhők alakjában).
Tehát
a részletek.
Minden
szépséges részlet.
Az
apák nevetése megrozsdállt. A jambusok egymásba gabalyodtak, a rózsák színét
elcsente egy szűnhetetlen alkony. Az eperfagylaltnak a vasárnapi ebéd után
többé nem volt íze. A templomtorony szívverését már mindenki csak
harangzúgásnak hallotta. Elfelejtettük fivérünknek szólítani a Napot. És nem
értettük azokat, akik örömmel szolgáltak, és boldogan tűrtek.
April
különleges – mert a kamaszokra általában
jellemző – érzékenysége azonnal észlelte a bajt. És még különlegesebb – mert nemcsak a kamaszokra jellemző –
találékonysága hamar kikísérletezte az orvosságot is.
Okos
lány volt, könnyen kifejezte magát; s ami azt illeti, szavai tisztaságával le
is taglózta a felnőtt-társadalmat. Tőle szereztünk tudomást a kézenfekvőről.
Hogy nemcsak geo-, bio- vagy sztratoszféra övezi a Földet. Van egy legalább
ennyire lényeges, mert minden lényeget érintő héja is a létezésünknek. A
történetek, amelyek teremtenek. A versek, amelyek megvigasztalnak. Az énekek,
hogy pár percre angyaloknak érezhessük magunkat. A beszélgetések, a nevek, a válaszok. És az
imák.
Ez
az anyagtalan, de minden anyagnál erősebb nyelvi burok mint afféle verbális
aura ölelte át s óvta tapintattal bolygónkat millió és millió éveken át.
Benne
éltünk, anélkül, hogy törődtünk volna vele. Általa voltunk azok, akik. És hozzá
lettünk hűtlenek. A szavak napvilágához, a könyvek kertjéhez, a nyelv
angyalaihoz.
A
logoszféra vándorai voltunk, akik sosem néztek a lábuk elé.
De
még nem volt késő.
April
Clapton pedig jó munkát végzett. „Írjatok, beszéljetek, énekeljetek,
imádkozzatok, meséljetek – és hívjátok szeretetnek, amit közben éreztek” –
szólt az üzenete. Minden idők – talán minden univerzumok – legnépszerűbb
internetes körlevelét fogalmazta meg ez a fiatal minnesotai lány, aztán férjhez
ment, Indiába költözött, és halhatatlan lett, mert arrafelé szeretik a fiatal,
éles eszű isteneket.
Legalábbis
így tartja az egyik történet a sok-sok új közül.
