„Senki nem
tudta, melyik csapatban focizom”, mondja a neves énekesnő a rádióban, egy
okosan önreflexív interjúban. Arra utal (más szóképekkel szólva):
szekértáboroknak sem volt tagja, skatulyákba sem lehetett beszuszakolni.
Megüti fülem,
hogy nőként egy klasszikus férfimetaforához kényszerül folyamodni. Minthogy –
ha jól gondolom – a „valamilyen csapatban focizni” képes kifejezés akkor
született, amikor a labdarúgás még jellemzően férfiak által űzött sportág volt.
S hány ilyen állandósult beszédfordulatunk, idiómánk, közhelyünk lehet…
Tudatos – és
tudatosan figyelmes, és meggondoltan teremtő – nyelvhasználat változtathat csak
ezen: nyelvi létmódunk patriarchális alapszerkezetén.
Nemcsak verbális
identitásunknak van dolga persze: az idézett „férfimetafora” például – a
sportbéli egyenjogúságnak is hála – alkalmasint egyre kevésbé fog nemi vonatkozással
bírni. (Voltaképp hímsoviniszta a fül, míg megüti női szájból egy ilyen
kifejezés.)
Beszédes
körülmény, hogy még e férfiközpontúságot szóvá tevő glossza sem mentes a
férfiközpontú nyelvi perspektívától: énekesNŐ, írtam volt.
Szerzőférfiként
szebb, igazságosabb nyelvi jövő időkben bízom.
