A 30Y Fürdőzők a
Balatonnál című dalának zenei építkezése is figyelemre méltó, s a videoklip
sem szokványos alkotás: írókról, költőkről készült fekete-fehér fotókba, archív
balatoni felvételekbe komponálta a zenekar tagjait Bátori Gábor. A
részleteikben animált fényképek sora egyszerre hommage és parafrázis, a
nosztalgikus meghittség és a büszke irónia köztes terében. Kultúrát dicsér s nagyrészt
irodalmárok előtt tiszteleg így ez az idősíkokat egybeéltető, összművészeti
miniatűr.
Beck Zoltán dalszövege méltó a megidézettekhez. Elég volna
csak a refrén utolsó, életművel felérő sorát citálnunk, mely spirituális
belátást közöl ihletetten: „elfogadod, de nem veszed el”. Ám ezúttal egy másik
szöveghely kéredzkedik eszméletünkbe.
A „bukottak tengere” egyszerű, de emlékezetes vízió. Profán metafizikát sugalmaz, s hatása
alkalmasint többlényegűségében rejlik. Kik volnának itt a „bukottak”? A
megelőző sorral egybeolvasva biblikus dimenzió nyílik: „fürdőző angyalokat
látok / a Balaton a bukottak tengere”. De már ekkor kétirányú a szemantika: a
„bukott angyalok” toposza szakrálisan (az égi lényekre utalón) s metaforikusan
(a nyaralókra vonatkoztatva) is érthető. Megerősítve az alliterációs kapoccsal:
„Balaton” – „bukottak”. (Hasonló szövegjátékra egyébiránt volt már példa a
mecsekaljai dalverskultúrában: „a bukott angyalok etetése tilos” – Lovasi
András / Kispál és a Borz: Etetés.)
Ehhez járul, hogy a fürdőzők olykor víz alá buknak – ami a
szó szerinti jelentés mindennapiságát ajánlja figyelmünkbe. A „magyar tenger”
közhelyes fordulatára asszociálva ugyanakkor a ’magyarok mint bukottak’ olvasat
válik lehetségessé. (Történelmi távlatban? nemzetkarakterológiai vetületben
értelmezve? Avagy – a valós tengerektől elrekesztvén – egy tó partját
fölmagasztosító korszak emblémájaként?) S minthogy a képeken szereplők egy
része cenzurális okokból a korabeli első nyilvánosságtól elzárt alkotói életet
élt, a mélybe bukás/buktatás kultúrpolitikai képzete is beszüremkedik a
szövegvilágba. Sőt a feledéssé vált múlt időbe bucskázás sejtelme is…
Lám, a költészet olykor úgy beszél hozzánk, hogy nem tudni,
mit mond. Mégis pontosan érti bennünk valaki. (Akit azonban mi nem értünk. [Vak
vezet alvilágtalant?])
Ez a szép tisztázatlanság, a szabad jelentéstan e derűs nyitottsága,
úgy lehet, a dal hallgatóira akkor is hat, ha tudatosan nem számolnak vele. Ha
fülük merő élménnyé interpretálja a hangokat. (Itt érdemes megjegyezni, hogy „bukottak” kitétel a „kotta” szót is
tartalmazza…)
Mindenesetre: a Balaton partján kiből ne válnék angyal, ha
csak kisebb öröklétekre is?
