Alfonz, a
barátom gunyorral idézi, amit a rádióban hallott: „A műsor szerkesztője X,
műsorvezetője Y”. Nem való mikrofon elé, aki képtelen a helyes beszédre!,
fortyog.
Értem
álláspontját. A „műsor műsorvezetője” redundáns szerkezet. A műsornak vezetője
van, aki történetesen a műsorvezető (ha birtokos jelzős szóösszetételben adjuk
meg státuszát).
Egyetértek
Alfonzzal, de indulata bánt. Egy különben kitűnő rádiós ártalmatlan bakiján
mérgelődni: értelmetlenül önmérgező magatartás.
Rémlik,
lapszerkesztőségi korrektor koromban engem viseltek meg legkevésbé a
helyesírási hibák, nyelvhelyességi tévesztések, szóhasználati bizonytalanságok;
avagy legalábbis nem kárhoztattam miattuk az illetékes betűvetőt. Érzékenyebb
kollégáim okkal észrevételezték az anomáliákat, de – ma is úgy gondolom –
túlbecsülték azok jelentőségét. Nem dől össze a világ, ha egy-egy mondat
tartópillérei megroppannak. Ráadásul: melyikünk ne volna vétkes – s nem csak
grammatikai övezetekben?
Több segítséget
nyújtunk a megítélő szigornál azzal, ha segítséget nyújtunk. Például a megértés
– önismereti kalandnak is beillő – türelemjátékával.
