A gyerekkor mondókák és sebek,
kedvenc gyümölcs, elalvás villanyfénynél,
az első újraolvasott regény,
az első öntudatos rémület,
az utolsó hiánytalan mosoly –
csupa semmiség, ami el lesz fojtva;
hogy ragyogjon szokásrend szegletében
az épületes roncs, a gyerekkortól
már semmi rosszra nem számító ember,
embertelen számítás alanya,
állíthatatlan tárgy, állhatatos
derűk ködéből elő-előélő,
határozatlan és jelezhetetlen,
pont után girbegurbán kitett mondat.
