Vákuum
„Magam talán középre állok”,
idézte egy tanítvány Pilinszkyt,
lenyűgözve a verssor puritán
tapintatától, a mérték és felelősség
vetületeitől s a mondattani
mintázattól, mely az alanyt
a közlés két végében helyezi el:
„Magam” – „állok”; úgy, hogy
középen nem marad más,
csak a szóköz
vákuuma.
Bálványok
„Mi történhetett a romantikában?”,
gyötrődött a mester. Mert valaminek
történnie kellett, különben a spleen,
a melankólia, a depresszió és a halál
nem terjedhetett volna el oly sebesen
a tizenkilencedik század színterein,
különben a nyelv tovább titkolta volna
a beszélők elől a bánat ontológiai
szükségszerűségét, különben Chopin
kávéházi, bohém zenék doktora lenne.
„Mi történhetett a romantikában?
És ki találta fel az időt, mely többé
nem tér vissza, mint boldog madarak?”
De akárhány kérdést tett fel, hiába
tette fel őket, mert a szavak bipoláris
zavarára egyetlen kolostori bálványnak
sem volt szava.
